Összefoglaló egyes munkajogi szabályok alkalmazásáról a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet által elrendelt veszélyhelyzet időtartama alatt

Széles körben érzékelhető, hogy a koronavírus terjedése miatt a munkáltatók és a munkavállalók többsége olyan, a korábbihoz képest új helyzetbe került/kerül, amelyben a munkajogi szabályok alkalmazása a megszokott rutinnal nem vagy nehezen oldható meg. Az is tapasztalható, hogy az interneten – megítélésünk szerint – számos téves jogértelmezésen alapuló információ terjed. A törvényes joggyakorlat kialakítása érdekében a Magyar Munkajogi Társaság Elnöksége és a Munkajog folyóirat szerkesztőbizottsága a legnagyobb érdeklődést kiváltó kérdésekről az alábbi összefoglalót teszi közzé. Az összefoglalóban elsősorban a munkavállalók munkahelyről való távolmaradásának jogszerű megoldásait tekintjük át, és kitérünk arra is, hogy milyen jogi eszközökkel enyhíthetők a munkaviszonyok tömeges megszüntetésének hátrányos hatásai.

Az Összefoglaló a mellékelt fájlban olvasható: