TÖRTÉNELMI LÉPTÉKŰ BÉREMELÉS: A NAPOKBAN MÁR A MAGASABB FIZETÉST KAPJÁK AZ ORVOSOK

Ezekben a napokban érkeznek meg az orvosok számlájára a megemelt bérek. A fizetések már idén átlagosan kétszeresére emelkednek, két év múlva pedig két és félszerese lesz a tavalyi összegnek.

Ezekben a napokban érkeznek meg az orvosok számlájára a megemelt bérek. A mostani emelés egy több évig tartó átfogó jelentős orvosi béremelési program első állomása. Az orvosok bére két év múlva átlagosan két és félszeresére emelkedik.

Januártól egy kezdő rezidens orvos eddigi 255 ezer forintos keresete 481 ezerre emelkedett, 2023-ban pedig már 687 ezer forintra nő. Egy 26 éves jogviszonnyal rendelkező orvos a tavalyi 529 ezer forint helyett ezentúl 1 millió 256 ezer forintot kap, 2023-ban pedig már 1 millió 794 ezer forint lesz a fizetése. A gyakorlati időt figyelembe vevő orvosi béremelés érinti valamennyi alkalmazottként dolgozó orvost, szakorvost, fogorvost, és gyógyszerészt.

Ezzel a lépéssel tovább növeljük az orvosok anyagi megbecsülését és átláthatóbb foglalkoztatási és bérezési körülményeket teremtünk számukra. A béremelés egyben a hálapénz kivezetésére is megoldást jelent. 

Kiemelten kezeljük az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését, mindezt jól tükrözi, hogy a legnagyobb arányú bérnövekedés ebben az ágazatban zajlott és idén – elfogadva a Magyar Orvosi Kamara javaslatát– végrehajtjuk minden idők legnagyobb orvosi béremelését.

Az orvosok mellett az ápolóknál is jelentős béremelési program zajlik. 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, amennyit 2016 előtt kapott. Az elmúlt 4 évben minden évben emelkedett az ápolók bére, tavaly kétszer is volt béremelés: 2020. januárjától 14 százalékkal, novembertől pedig újabb 20 százalékkal emelkedett az ápolók bruttó bére. Az ápolói  béremelési program következő állomása 2022. januárjában lesz, amikor további 30 százalékkal emelkedik a bérük.

Forrás: kormany.hu