hirek

Anyagilag is nő az orvosok és az ápolók megbecsülése

Egész Európában romlik a járványhelyzet, egyre több a kórházi ellátást igénylő beteg, és minden egyes nappal egyre több a teher a kórházi dolgozókon. Kitartásukat, áldozatos munkájukat ezúttal is köszönjük. Emellett fontosnak tartjuk, hogy a járvány idején is, anyagilag is nő az orvosok és az ápolók megbecsülése.

Folytatódtak a tárgyalások az EMMI-vel

Ismét tárgyalóasztalhoz ültek az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ), valamint a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) ágazati reprezentatív szakszervezet képviselői. Az EMMI-t Dr. Latorcai Csaba közigazgatási és Prof. Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár, az MSZ EDDSZ-t Cser Ágnes, a MÖSZ-t pedig Toma Lajos elnökök képviselték.

Egy kis (jogi) sziporka a Kúria ítéletéből – avagy mit nyert a MOMSZ?

A MOMSZ által– a kollektív szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt - indított ügyben a szerződésmódosítás és az új szerződés megkötésének megkülönböztetése, jogi relevanciája (jelentősége) azért merült fel, mert az Mt. maga is megkülönbözteti a két tényállást a kollektív szerződések tekintetében.

A tisztán látás érdekében - tovább folyik a ködösítés

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló C. törvény kihirdetésével ismét napirendre került az „OMSZ-MÖSZ megállapodások vagy OMSZ Kollektív Szerződés” dilemmája. Egyes álláspontok szerint az 1-77. számú OMSZ-MÖSZ megállapodások nem minősülnek kollektív szerződésnek, illetve az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény hatálybalépése után nem alkalmazhatóak.

A törvény rendelkezése:
Címkék: 

Közlemény az egészségügyi törvényről

Az Országgyűlés 2020. október 6-án fogadta el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, ami az egészségügyi dolgozók, orvosok munkavégzésének feltételeit, munkájuk megbecsülését és az egészségügyi tevékenység több területét érinti.

Oldalak