hirek

Az egészségügyi szolgáltatók készítik elő az 500 ezer forint egyszeri juttatás kifizetését

Az átláthatóság és a többes juttatások elkerülése érdekében az egészségügyi szolgáltatók rögzítik dolgozóik jutalmának kifizetési kérelmét.

Itt a lista: kiderült, kik kapják meg az 500 ezer forintot

Megjelent a Magyar Közlönyben az egészségügyi és egészségügyben dolgozókat érintő egyszeri rendkívüli juttatásról szóló kormányrendelet a kifizetés részletszabályaival. Ahogy a kormány számos alkalommal jelezte, a rendkívüli juttatás összege dolgozónként bruttó 500 000 forint, amely a több helyen foglalkoztatottaknak is csak egyszer, de például a részmunkaidősöknek is jár.

„Elfogadhatatlan, hogy bárki bármit megtehet” – a mentőszolgálat főigazgatója az álmentős botrányról

„A mentőszolgálat székháza elé kiállva valótlanságokat állítani nem érzékenység, hanem felelősség kérdése; ilyet jóérzésű ember nem tesz, sem politikai, sem egyéb céllal” – szögezi le lapunknak Csató Gábor. A mentőszolgálat főigazgatója szerint elfogadhatatlan az ügy, ám a mentők körében mégis az váltott ki leginkább felháborodást, hogy a horrorisztikus történeteket felvázoló nő a szakdolgozói regisztrációban sem szerepel.

Július 1-jével kapják meg 500 ezer forintos juttatásukat az egészségügyi dolgozók

Július 1-jével kapják meg bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásukat az egészségügyi dolgozók - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. 

Kásler Miklós közölte, ez az egyszeri bérkiegészítés 160 ezer embert érint.


A triázs rendszer a járvány idején is helytállt

Május 27-e a Sürgősségi Orvostan Napja, mikor szerte a világban arra hívjuk fel a figyelmet, hogy egy jól szervezett sürgősségi ellátórendszer nem csupán az életmentésre korlátozódik, hanem egy egységes szemléletű ellátási formát biztosít minden egészségügyi intézmény számára. Hazánkban ezt a súlyossági kategóriákat megkülönböztető triázs rendszer egységes bevezetésével sikerült megvalósítani, ami még a váratlan eseményekkel teli környezetben is biztos alapot szolgáltat a megfelelő betegvizsgálat és a következetes dokumentáció elvégzéséhez.

Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő tájékoztatója a Sürgősségi betegellátás napja alkalmából

1994-ben május 27-én, egy Londonban tartott nemzetközi sürgősségi konferencián alakult szakértői csoport tevékenységén alapulva jött létre az Európai Sürgősségi Orvostani Társaság (EuSEM) egy olyan rendszermodell kidolgozása érdekében, amely biztosítja az európai lakosság akut ellátási szükségletének szakmailag megfelelő és időbeni kezelését.

Július 1-jén érkezik a 160 ezer egészségügyisnek járó juttatás

Több mint 92 milliárd forintból 160 ezer egészségügyi dolgozó kap egyszeri juttatást a kormánytól – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című videosorozat első részében. A frontvonalban teljesítő egészségügyi dolgozók az egész ország számára biztosítottak védelmet a koronavírus-járvány alatt. A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a járvány idején megmutatkoztak az ellátórendszer gyenge pontjai, melyek korrigálására egy hosszú távú tervet dolgoznak ki.

„Nem lélegezhetünk fel!” – Csató Gábor mentős főigazgató a Mandinernek

„Nem szabad azt gondolni, hogy visszatérhetünk ugyanoda, ahol decemberben voltunk.” Négyszázezer kilométer, tizenötezer koronavírusos beteg – a 72. születésnapját ünneplő Országos Mentőszolgálatnál megszokták, hogy oda kell tenni magukat, de ilyennel még ők sem találkoztak. Csató Gáborral, a szervezet főigazgatójával arról beszélgettünk, hogyan bírja az állomány, milyen technológiai újítások segítik a munkájukat, és hogyan lehet megnyugtatni egy szorongó koronavírusos beteget talpig védőfelszerelésben. Interjúnk!

Oldalak