Jelentős fejlesztések a mentőszolgálatnál

Csaknem megduplázódik az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) költségvetése jövőre a 2010 előtti időszakhoz képest - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn Budapesten, a józsefvárosi mentőállomás átadásán.
Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, míg 2010 előtt 22 milliárd forintból gazdálkodhatott a szervezet, addig jövőre 39,7 milliárd forint jut a mentőknek.

Az államtitkár beszédében felidézte, hogy az elmúlt időszakban harminc új mentőállomás épült, százat pedig felújítottak. "2010 előtt két év is volt, amikor nem történt mentőautó-beszerzés" - fogalmazott, hozzátéve, hogy ebben az évben kétszáz mentőgépkocsi beszerzése indult el. Továbbá folynak a tárgyalások az új munkaruha beszerzéséről is - mondta.

Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, az egészségügy nem a konfrontáció terepe kell, hogy legyen, hanem az együttműködésé, és a magyar kormány kiemelten kezeli a mentők és a mentés helyzetét.

A józsefvárosi mentőállomást - amely a 15. a fővárosban - a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat kínálta fel az OMSZ-nek.

László Endre Márton, a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány alapítója elmondta, a józsefvárosi mentőállomásnak helyet adó épületet 2015-ben vásárolták meg és újították fel, elsősorban a személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásából és vállalati adományokból. A beruházás összege 162 millió forint volt.

A mentőállomáson az alapítvány 24 órában szolgálatot teljesítő gyermekrohamkocsija mellett az OMSZ két kivonuló autója és egy mentőmotor kapott helyet.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója arról beszélt, hogy a kormány stratégiai célként, nemzeti kérdésként tekint az OMSZ-re, azonban speciális esetekben szükség van a társadalom, a vállalkozások és az állam összefogására, és erre jó példa a józsefvárosi mentőállomás létrehozása.

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), a VIII. kerület polgármestere az átadáson arról beszélt, hogy a kerület vezetésének régi álma teljesült az új mentőállomással. Mint mondta, a kerület - a lehetőségeihez képest - eddig is mindent megtett az ott lakók egészségügyi ellátásának javításáért, az elmúlt években valamivel több mint 3 milliárd forintot fordítottak egészségügyi célokra, háziorvosi életpályamodellt vezettek be, felújították a kerület szakrendelőjét, bővítették a járóbeteg-ellátás szolgáltatásait. A józsefvárosi mentőállomáson kap helyet a gyermekmentési és oktatási központ is.

Forrás: kormany.hu