Négy év alatt 72 százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére

Az egészségügyi szakdolgozók, védőnők, egészségügyben dolgozó nem egészségügyi felsőfokú végzettséggel rendelkezők béremeléséről döntött a kormány - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós újságíróknak elmondta:
négy év alatt négy lépcsőben emelik a béreket, ez 2022-re 72 százalékos emelést jelent.
2019 júliusától 8 százalékkal, 2020 januárjában 14 százalékkal, majd az év novemberében ismét 20 százalékkal emelkedik a bérük, 2021-ben pedig újabb 30 százalékkal - ismertette.

A béremelésre jövőre 14,1 milliárd, 2020-ban 79,4 milliárd forintot szán a kormány.

Kásler Miklós beszámolt arról is, hogy a kormánydöntés értelmében 55 milliárd forinttal konszolidálják a kórházakat.
A miniszter hozzátette, "előrehaladott állapotban" van a kórházak gazdálkodásának, pénzügyi helyzetének áttekintése.

A miniszter közölte továbbá, hogy a kormány elfogadta az alapellátás és a sürgősségi ellátás átalakításának koncepcióját és az öt nemzeti egészségprogramot.
Az alapellátással kapcsolatban Kásler Miklós elmondta, az alapvetés az, hogy a diagnózis szülessen meg már a háziorvosnál, aki az ellátás során használhatja a többi szakvizsgáját, és az elképzelés szerint tevékenységüket járási szinten fogják majd össze.

A diagnózishoz szükséges eszközöket a háziorvosok megkapják, és elektronikus úton lehetőség lesz a leleteket továbbküldeni. "Így nem a beteg utazik a kórházba, hanem a lelet" - mondta.

Kásler Miklós kiemelte, ezzel szorosan összefügg a sürgősségi ellátás átalakítása. Ezen a területen bevezetik az úgynevezett triázsrendszert, amelyben három-öt percen belül elbírálják, hogy milyen szintű ellátásra van szükség. Ennek megfelelően küldik a pácienst a végleges ellátási helyre, ahol az érdemi ellátást tíz percen belül el kell kezdeni.

Szintén bevezetnék a sürgősségi ellátásban az alapellátási egységet, mert a sürgősségi osztályokat felkeresők közül sokan nem sürgősségi ellátási formára szorulnak - ismertette a miniszter.

Forrás: kormany.hu