Nincs közeledés a sztrájktárgyalásokon

A hétfői megbeszélésen sem közeledtek az álláspontok az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egészségügyért felelős államtitkársága és az egészségügyi dolgozók szervezetei között – mondta el az InfoRádiónak Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

A tavalyi egészségügyi ágazat béremeléséről szóló megállapodás szerint évenként felül kell vizsgálni annak tartalmát, és ha a nemzetgazdaság teljesítménye lehetővé teszi, a munkavállalók javára eltérnek az eredeti egyességtől – emlékeztetett a szakszervezet elnöke.
„Örvendetes tény, hogy a nemzetgazdaság jobban teljesít” – jegyezte meg. Így idén sor került a minimálbér és a garantált bérminimum emelésére, ezért a szakszervezet azt várja, hogy ennek megfelelően korrigálják az egészségügyi dolgozók fizetését is.

Mivel a hétfői megbeszélésen nem közeledtek az álláspontok az EMMI és az egészségügyi szervezetek között, ezért október 20-án újabb egyeztetések várhatók. A szakszervezeti elnök ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az egyezség elősegítésének érdekében a munkavállalói érdekképviseletek írásban fordultak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez, valamint az illetékes államtitkárokhoz.

Forrás: inforadio.hu