Javaslatok a bérmegoldásra

Az egészségügyi dolgozók bérrendezésével foglalkozó tárgyalássorozat tegnap folytatódott - olvasható a Magyar Hírlapban. Szócska Miklós államtitkár a konzultáción fogadta az egészségügyben dolgozó köztestületek, érdekképviseletek, valamint a szakma résztvevõit. A csaknem 130 ezer egészségügyi dolgozó számára kell fenntartható és hosszú távú bérmegoldást találni - ez a tárgyalások célja.
Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke, dr. Csiba Gábor a lapnak megerősítette: közösen, más szövetséggel olyan javaslatot tettek, amelyben a gyógyszerek „lédig" beszerzéséből takarítana meg – számításaik szerint körülbelül – évi 5-6 milliárd forintot. Javaslatok azonban másoktól is érkeztek, melyek értékelése után két hét múlva újabb konzultációra kerül sor.

A szerdai egészségügyi bértárgyaláson - a Kossuth Rádió információi szerint a felek álláspontja közeledett egymáshoz, talán már január végén megállapodás születhet. A szakmai szervezetek továbbra is ragaszkodnak a korábban általuk javasolt bérekhez, vagyis a kezdő orvosoknak nettó 200 ezer forintot, a kezdő szakorvosoknak pedig nettó 300 ezer forintot szeretnének. Az egyeztetésen elhangzott: ez nem lehet alku tárgya, kizárólag az ütemezés.

A Magyar Orvosok Szövetségének elnöke, Bélteczki János ezt úgy fogalmazta meg: „nagyon komoly és kemény" felhatalmazásuk van a tagságból. A szakember kiemelte nem engednek a követelésből. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Papp Magor kiemelte, azt szeretné, ha e megjelölt minimálbérekkel legkésőbb 2014-től dolgoznának az orvosok.

Az egészségügyi államtitkár, Szócska Miklós tárgyaláson tett ígéreteként elhangzott, hogy hosszú távú megoldáson gondolkodik, és minden pluszt pénzt a bérekre fordít majd.

2012-01-12 07:34
Forrás: Magyar Hírlap - Kossuth Rádió