Október 1-től a fővárosban is életbe lép a vidéken már tavaly óta működő új orvosi ügyeleti rendszer. Ennek lényege, hogy hétköznap délutánonként négy óra után másnap reggel nyolcig a kijelölt ügyeleti helyeken lehet orvoshoz fordulni.
Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint az új egységes alapellátási ügyeleti rendszer abból a célból jött létre, hogy minden beteg számára egyszerű hozzáférést és magas színvonalú orvosi ellátást nyújtson, illetve hogy a háziorvosi és sürgősségi ellátás hatékonyan kapcsolódjon össze, csökkentve a várakozási időket és biztosítva a hatékony betegellátást.
Az így országosan egységessé váló szolgáltatáshoz egységes ügyeleti hívószámot is kapcsoltak, felnőttek és gyermekek esetében egyaránt az 1830-as számot kell tárcsázni.
A hívás során a mentőszolgálat szakembere felméri a beteg állapotát, és az adott helyzetre legmegfelelőbb megoldást kínálja, ami lehet telefonos tanácsadás, ellátóhelyre irányítás, ügyeletes orvos küldése, sürgős esetben mentőautó riasztása.
Az egységes ügyeleti rendszer hétköznapokon délután négy és reggel nyolc óra között, hétvégén pedig 24 órás szolgáltatással áll rendelkezésre. Budapesten pedig két telephelyen is végeznek a törzsidőn kívül is ellátást – hogy melyek ezek, még nem tudni pontosan.
Az ügyeleti ellátásban orvosok, mentőtisztek és okleveles, kiterjesztett hatáskörű ápolók vesznek részt, minden esetben orvos felügyelete mellett. Őket segítik az ápolók és gépkocsivezetők, valamint a hívásokat fogadó kiképzett személyzet.
Ügyelethez fordulni a hivatalos ajánlás alapján akut, nem közvetlenül életveszélyes, de a következő háziorvosi rendelésig nem halasztható panaszokkal kell. Ilyenek lehetnek például a nagyon magas, vény nélküli gyógyszerekkel nem csillapítható láz, a hirtelen kialakuló fájdalom vagy görcsök, bizonytalan hasi vagy mellkasi panaszok, krónikus betegségek akut tünetei.
Ha a helyzet életveszélyes, mondjuk erős mellkasi fájdalom, nehézlégzés, eszméletlenség lép fel, továbbra is a már jól ismert 112-es segélyhívó számot kell hívni!
A budapesti ügyeleti helyszínek listáját már közzétették, a 15 központban 28 felnőtt- és három gyerekellátóhely lesz. Ezenkívül, „a főváros adottságaihoz” igazodva 14 mobil egység, köztük külön gyerekügyeleti is bevehető majd, ezek a betegek otthonában nyújtanak ellátást.
Forrás: mandiner.hu