Új bázist kaptak a győri és a marcali mentősök
Már egy hete új ultramodern mentőállomásról vonulnak ki az esetekhez a győri mentők. Az eddigi tapasztalatokról számoltak be a Kisalföldnek.
Már egy hete új ultramodern mentőállomásról vonulnak ki az esetekhez a győri mentők. Az eddigi tapasztalatokról számoltak be a Kisalföldnek.
Jövő márciustól új bértáblát vezetnek be az egészségügyi szakdolgozóknál.
Az Országgyűlés 135 igen, 26 nem szavazattal és harminc tartózkodás mellett elfogadta a Belügyminisztérium előterjesztésére azt a jogszabályt, amely jövő március 1-től az egészségügyi szakdolgozók számára új, sávos fizetési rendszert vezet be, meghatározva az egyes kategóriákban a minimálisan és maximálisan fizethető bért. Ennek eredményeképpen az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbére jövőre eléri az orvosi átlagalapbér 37 százalékát.
A felek az alábbiakban megegyezésre jutottak:
- A legkisebb keresetek korábban, már 2023 decemberében emelkedhetnek.
- Decembertől a minimálbér 15%-kal, 266.800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10%-kal, 326.000 forintra növekedhet.
A kormány korábbi döntésének értelmében a jövő év tavaszán folytatódik az ápolók béremelése, a részletszabályokról zajlanak az egyeztetések a szakmai szervezetekkel – tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-t.
A tárca a közleményben kitért arra, hogy az egészségügyi szakdolgozók bére a legutóbb júliusban emelkedett, akkor 18 százalékkal; a jövő év márciusban pedig újabb emelés következik.
"A beterjesztett törvényjavaslat az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályokat gyakorlatilag semmissé teszi."
"Az egészségügyi szakdolgozók 2024. március 1-től megvalósuló béremeléséhez kapcsolódó "JAVASLAT a kiemelt besoroláshoz 2024. március 1-től" című tervezetről az MSZ EDDSZ és a MÖSZ alábbi véleményt, észrevételeket alakította ki.
A 2023. június 28-án aláírt Stratégiai Partnerségi Megállapodás alapján szeptember 4-én informális egyeztetést folytattunk Dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár úrral és egy munkatársával az előzetesen rendelkezésünkre bocsátott "Az egészségügyi szakdolgozók béremelésének második üteme" című koncepciót.